Maradni vágysz, világ? Előbb lásd, ki vagyok:
Én vagyok az Út, az Igazság, az Élet.
Az idő kezdete, a világ vége.
Én vagyok a kérdés: a válasz én vagyok.
A Teremtés vagyok: mind mi szent, mind mi jó.
Gábriel, Mikháel, Ráfáel mellettem,
Életed enyém, itt van a kezemben.
Én vagyok Ádám, a Szent Paradicsomból.
A föld, hol a tagadás lábát megveti;
Lucifer a nevem, az ősisten, kigyó:
Mindent, mit megvetsz, Ő örömmel megteszi.
Az az alma a Nő kezében? Tőlem van.
Csaló, tolvaj, rabló, gyilkos, világ-rontó..
Ki tagad, nem hogy nem tud látni: nem akar.
II.
Álmod, hited, vallásod.. Én mind ismerem;
Otthonom az, hova messze nézve vágyódsz,
Tudom a választ a kérdésre min rágódsz.
Minden apró kérésed: én biz megteszem.
Ott vagyok, mikor rá nézel oly boldogan,
Hallom, ha egy "szeretlek"-et súgsz fülébe,
Mikor szíved, életed rakod kezébe.
Szavamban bízol, ha őt veszed komolyan.
Sírásod, csalódásod én keserítem.
Mikor szíved hasad, énmiattam fáj úgy.
Ha lelked szomorú, én fel nem derítem.
Mikor úgy hiányzik, tőlem nem lesz jobb.
Elnyomott szíveden az én szavam a súly,
Bár fáj, mit mondok, nem hagyom abba, mert sok.
III.
Hangom minden csecsemő első sírása,
Minden bizakodó, remélő "úgy legyen",
Az összes kimondott, boldogító igen.
Minden öreg utolsó sóhajtása.
Arcom távoli táj, tengerek, a hegyek.
Kezem az a föld, mit most otthonodnak hívsz,
Min mikor nevetsz, mikor keservesen sírsz.
Ősszel én aratok, tavasszal én vetek.
De nem vagyok én isten, se halhatatlan.
Köztetek élek bár, de mégse veletek.
Csupán itt születtem, s itt is halok majdan.
Nálatok nem vagyok se kisebb, se nagyobb.
De nem oly, mint ti, s ezért tán nem értetek.
Nem értitek, hogy nem ember.. Költő vagyok.
