Holló

Tejfehér ködben fekete madár,
Egyetlen társa az örökös magány..
Csodálva átkozott, amerre repül,
Azok által, kikkel el nem vegyül.

Így élt ő mindig, egyedül,
Csordától, átlagtól folyton menekül,
Ott van és akkor, amikor akar,
Nem fedve fel soha, tolla mit takar.

Egy dolog testén, mi nem ében,
Szeme, mi csillog a tűz fényében.
Belső tűz, mi belülről emészti,
Mi minden fészekről tovarepíti.

Tudjad hát vándor, ha fehér az ég,
Ott lesz majd a holló, csak felfele nézz..
Ott lesz majd ő, fegyvere a dal,
Énekelve addig, míg csak szíve tart.