Bárányként élek, napról napra,
Otthonom: csorda, mi lelkem tartja.
De ha eljön az időm, biz' fel kelek.
Senki báránya többé nem leszek.
'De mi a bárány, ha csorda nem akad?'
Kérded, s a válasz: hát Szabad.
Szabad hogy éljen, szabadon haljon,
Hogy gyapját levetve, bátran színt valljon.
S hogy mi lennék én, gyapjú nélkül?
Azt kérdezd majd, ki nekem emlékül
Szobrot farag. Ő lesz a tudója, nem én.
De remélem, majd valahogy igy szól regém:
Nem akart ő farkas lenni,
Vérebek torkába nézni..
De nem volt ő senki kutyája,
Hű szolgaként futva utána.
Nem. Madár volt, felettünk.
Kin míg dalolt, nevettünk,
S mikor megunta, hiába sírtunk,
Könnyünk nem törölte gúnyunk.
Elment, s nem maradt más utána,
Csak pár dal, mit dalolunk hiába.
S egy sor, mit zeng sok apró dalnok:
Gyilkosok! Mind gyilkosok vagytok!
No comments:
Post a Comment